Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Abádszalok

2008.07.05

Fekvése 

Tiszafüredtől 20 km-re Jász-Nagykun-Szolnok Megyében, a Nagykunság észak-nyugati részén, a Közép-Tisza bal partján, a Tisza-tó mellett fekszik. 1895-ben egyesült Tiszaabádból és Tiszaszalókból.

A várost a Kisújszállás-Kunhegyes-Tiszafüred közötti kőút, és a város határát érintő Kisújszállás-Kál-Kápolna közötti 102-es vasút kapcsolja be az országos forgalomba. Nagyobb városok a környékén: Kunhegyes, Karcag, Kisújszállás, Fegyvernek, Szolnok, Tiszafüred, Törökszentmiklós, Mezőkövesd, Heves, Jászberény.

Abádszalók címere, zászlaja, lobogója 

Abádszalók város önkormányzati címerét 1996-ban alkotta meg Szekeres István grafikusművész. A címer heraldikai leírása: „álló háromszögű pajzs zölddel és kékkel vágott felső mezejében kiterjesztett szárnyú, fejével jobbra fordult arany sas, csőrében arany koszorút tart; az alsó mezőben középen két függőlegesen lebegő, kifelé ívelt helyzetű ezüst csuka.” A pajzsot és a címer minden részletét fekete vonal határolja. Külső dísz: pajzs felett fekete „ABÁDSZALÓK” felírat.

A zászlóról a rendelet a következőket tartalmazza: „1:2 arányú (90*180 cm) fekvő téglalap ezüst mezővel, a szélein felül zöld, alul kék osztással /1/6, 4/6, 1/6, melyen a címer az első harmadban helyezhető el.”

„A lobogó 2:1 arányú (180*90 cm) álló téglalap a zászlónál megadott színbontásban, alján 10 cm-es arany rojttal; a címer a felső harmadban helyezhető el.”

Színek: Abádszalók a helység színéül a zöld, a fehér és a kék színt választotta, ami elsősorban az önkormányzati zászló és lobogó kék-fehér-zöld sávjában fejeződik ki. Ezek a színek az abádi és a szalóki örökség részei. A kék és fehér a külső-Szolnok egyesült vármegyék kék pajzsú, fehér gólyás nagyszerű címerében, de kezdettől színi jelképei Jász-Nagykun-Szolnok megyének is. A tájnak, az emberi létnek ugyanakkor a levegő – víz – fényen kívül fontos eleme a zöldellő határ, a föld, a termelés is. A zászló fehér színe a tisztaságot, az ártatlanságot, a győzelmet, a tökéletességet jelképezi, utal a fehér ruhában mennybe emelkedő Jézusra, de jelenti a világosságot és az isteni földöntúli fényt is. A kék: az ég, a levegő és a víz színe, a tisztaságot, az igazságot és a hűséget szimbolizálja. A zöld: a tavasznak, a feltámadásnak és a halhatatlanság reményének, a Paradicsomnak a színe. Jelenti a megújuló földi életet, a művelt tájat, az érintetlen természetet, az itteni gazdálkodás fontosságát, az emberi helytállást és a munka értelmét.

Története 

A Kárpát-medencébe érkező magyar honfoglalók már a kezdeti időszakban tartósan megtelepedtek a mai Abádszalók területén is. A megtelepülők törzsi hovatartozásának kérdése azonban még napjainkban sem egyértelmű. Az ugyanakkor bizonyosnak mondható, hogy Abádszalók földje a X. század utolsó harmadára Árpád-házi, azaz fejedelmi birtok lett, a rajta lévő fontos átkelőhellyel (rév).

Az Aba nemzetség ősi birtokának részét képező Abád már Szent István alatt bizonyosan a létező települések sorába tartozott. Már Anonymus is említi nevét a Gesta Hungarorum-ban. „Taksony fejedelem pedig fiút nemzett, Géza néven Magyarország ötödik fejedelmét. Ugyanekkor érkezett a besenyők földjéről egy fejedelmi származású vitéz. Név szerint Örkénd apja Tonuzoba, akitől a Tomaj nemzetség származik. Taksony vezértől szálláshelyéül a kemeji vidéktől a Tiszáig terjedő földet nyerte, arrafelé, ahol most az abádi rév található. Az említett Tonuzoba egészen Taksony fejedelem unokája, Szent István király idejéig élt.” Tiszaabádot 1138-ban Obad néven említik először. 1251-ben Abád jelentős tiszai révhely volt és 1332-ben már temploma is volt. A reformáció 1571-ben érte el, de a 15 éves háborúban teljesen elnéptelenedett. 1697-ben a tatárok pusztították el, a templom romja 1,5 km-rel távolabb állt a mai falutól. 17121713-ban népesedett be újra, ekkor fatemploma épült, majd 1715-ben tornyot is kapott.

Szalók is létezett már 1248-ban, 1332-ben volt temploma is, mely a mai falutól délre levő kőkereszt helyén állott. A templom a 17. században a faluval együtt elpusztult, romjai 1772-ben még láthatók voltak. A falu csak 1717-ben népesült be újra, 1733-ban fatemploma is épült.

1697-ig Abád és Szalók lényegében lakott helynek tekinthető, annak ellenére, hogy 1671-től 1686-ig pusztaként említik a vármegyei jegyzőkönyvek. Abád 1715-ben népesül be újra. A birtokos Papp György telepít ide református családokat. Tisza-Szalókot szintén református telepesek szállták meg. Katolikus népességet nagy számban az 1770-es években telepítettek a községbe, akik csakhamar többségbe kerültek. Abád református többségben maradt. A településre oly jellemző három templom hűen jelképezi a valaha volt vallási megosztottságot, és a felekezetek számarányait. A vidék történetének ezen évtizedei valójában azt a periódust jelentik, amikor a régi kedves romokon a mai település kezdetei kiformálódnak.

1746-ban Szalókon új iskola épül. 1753-ban megkezdődik a református anyakönyvek vezetése Abádon, s 1761-ben Szalókon is. A katolikus egyháznál ez 1763-ban veszi kezdetét. Majd 1774-ben felszentelik a ma is álló műemlék jellegű római katolikus templomot. 1789-re felépül Szalók község református temploma is. Mindkét község 1876-ban nagyközségi státust kap. Tiszaabád és Tiszaszalók 1850-től több alkalommal egyesült és vált szét. A két településrész végleges egyesülésére, közakaratra 1896-ban került sor ABÁD-SZALÓK néven.

Abádszalóknak 1910-ben 7103 lakosa közül 7095 magyar volt, ma 4912-en lakják. Korábban Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszai felső járásához tartozott.

A Tisza-tó létrehozása, a kiskörei vízlépcső megépítése (1973) jelentősen megváltoztatta a település életét, lehetőségeit. A tó szigetekkel tarkított, duzzasztással létrehozott 127 km2 nagyságú árterületéből a 14 km2-es egybefüggő szabadvíz felülete Abádszalóknál található, ezért itt épült ki a tó idegenforgalmi központja. Mára a vízisportokat, horgászatot, vadászatot kedvelő turisták paradicsomává vált.

2005-ben városi címet kapott.

Nevezetességei 

  • Tiszaabád református temploma 1787 és 1789 között épült.
  • Tiszaszalók mai református temploma 1811 és 1822 között épült. 1842-ben tetőzete leégett, majd 1924-ben újjal cserélték ki.
  • Tiszaszalók római katolikus temploma 1744-ben barokk stílusban épült. A berendezés: a szószék, a keresztelőkút copf stílusú, és 1790 körül készült. Oltárképeit az abádszalóki születésű Kovács Mihály festette 1870-73-ban.

Babamúzeum: A kiállításon a Kárpát-medence 156 féle viselete 360 db babán (56 cm-es hiteles kicsinyített másolatok) látható. Illetve a világ 65 országának 226 db babája is megtekinthető, és a kiállítás folyamatosan bővül.

Abádi partifecsketelep: Több mint százötven madárfajt azonosítottak ezen a tájon. A természeti értékek közül kiemelkedik a védett természetvédelmi területen található abádi partifecsketelep.

Malom-fogadó: A Mikszáth út tiszai strand felé eső részén áll a Malom-fogadó, amely az Eppinger-féle malom volt. Itt működött 1912-13-tól az abádszalóki gőzfűrész és gőzmalom.

Tisza-tó Strand
2004-05-21 17:19:30

 

 


H i r d e t é s 
HIRDETÉS

Kelet-Magyarország legnagyobb szabadvízi strandja

 

 


Fizető parkolók, parkolási díjak:

A Szabadvizű Strand bejárata mellett - mindkét oldalt, a Füzes Camping bejárata előtt, a Malom fogadó mellett. A nyitva tartás folyamatos.

Személygépkocsi 220 Ft/óra napijegy (reggel 7-ig)   1000 Ft
Motorkerékpár 200 Ft/óra napijegy (reggel 7-ig)   800 Ft
Autóbusz 600 Ft/óra napijegy (reggel 7-ig) 2500 Ft

 


Riviéra Vízisportszer-kölcsönző

Találkozunk Abádszalókon, a szabadvízi strand jobb oldalán!
ÜDÜLÉSI CSEKKET ELFOGADUNK!
Info: +36-30-99-503-98, +36-30-95-888-22
Honlap: www.rivieravizisport.hu,  E-mail: riviera@dunaweb.hu

 


 

Tisza-tó Vízisportszer-Kölcsönző
Abádszalók szabadvízi strand bal oldalán!
www.tiszatovizisportszer.hu, szalokvizisportszer@gmail.com
Vízibanán, vízibob, vízisi, Jet-ski, hajótúra/sétahajó: 06 (70) 779-73-35
Vízibicikli, kenu, vízifoci: 06 (70) 948-00-38, 06 (70) 703-66-84

 


Kovács Mihály képgalériája a banánozásról...
Kovács Mihály képgalériája a banánozásról...

Kovács Mihály képgalériája a bobozásról...
Kovács Mihály képgalériája a bobozásról...

Kovács Mihály képgalériája a jet-skiről...
Kovács Mihály képgalériája a jet-skiről...

Szekrényes István képgalériája a strandról...

Kovács Mihály képgalériája a strandról...

 

 

Képek a strandunk életéből...

Fotó: Szekrényes István

Fotó: Szekrényes István

Horgászat
2004-05-28 15:25:12

 

 

 


H i r d e t é s
HIRDETÉS

Horgászat a Tisza-tónál

Horgászcikk, díszhal, állateledel üzlet
Tel.:30-852-6086 (Hegedűs József)

 

Horgászbolt

Lukács Imre, abádszalóki horgász weboldala

Két-Víz Bt., Nagykunsági-főcsatorna torkolata
Tel.: 30-383-2079 (Kovrig Zoltán)
Tel.: 30-228-1552 (Zabolai Gábor)

Horgásszon együtt az 1997-es esztendő legjobb halfogójával, Szendrei Sándorral!

 

 

Rablóhalas horgásztúrák

Esti – éjjeli süllőzés, fenekező módszerrel.
Délutáni – esti harcsázás, fenekezés, kuttyogás.
Esti – éjjeli pergetés harcsára – süllőre wobblerrel.
Egy – egy alkalomra max 2 fő.

 

 

 

 

 

 

 

 

Horgászat Tiszaderzsen. Hatalmas harcsák!!!


 

Horgászképek 2...
Horgászképek 3...

A horgászok paradicsoma

A horgászok paradicsoma

A horgászok paradicsoma
A horgászok paradicsoma

 


A csalik

A csalik

A csalik
A csalik


Kapásra várva...
Kapásra várva...


Fennakadtam...
Fennakadtam...

Teli a pocak
Teli a pocak


Büszkeségünk
Büszkeségünk

Holoprint Fotó: www.holoprint.hu

 


Fotó: Szekrényes István
Lakóladik


Fotó: Szekrényes István
Vízben


 Itt a helyed!
Itt a helyed!

Holoprint Fotó: www.holoprint.hu

 

 


Egy szép ponty a Nagyakunsági-főcsatornáról

Fotó: Kovács Mihály
A ponty és a büszke horgász

Fotó: Kovács Mihály

Fotó: Kovács Mihály

Fotó: Kovács Mihály

Fotó: Kovács Mihály

Fotó: Kovács Mihály
Tessék mosolyogni!

Holoprint Fotó: www.holoprint.hu

 

 


Fotó: Kovács Mihály
A kapás...

Fotó: Kovács Mihály

Fotó: Kovács Mihály

Fotó: Kovács Mihály

Fotó: Kovács Mihály

Fotó: Kovács Mihály

Fotó: Kovács Mihály

Fotó: Kovács Mihály

Fotó: Kovács Mihály

 Fotó: Kovács Mihály

Fotó: Kovács Mihály

Fotó: Kovács Mihály

Fotó: Kovács Mihály

Fotó: Kovács Mihály

Fotó: Benkő Viktor

Fotó: Benkő Viktor

Fotó: Benkő Viktor

Fotó: Benkő Viktor

Fotó: Benkő Viktor

Fotó: Benkő Viktor

Fotó: Benkő Viktor

Fotó: Benkő Viktor

Fotó: Benkő Viktor

Fotó: Benkő Viktor

Fotó: Benkő Viktor

Az Abádszalóki Nyár 2008. évi programja


Április 30. 20 óra. Arany János út
Utcabál
Dj: Nagy Krisztián

Május 1. 10 óra Városi Labdarugó Pálya
Majális, nyugdíjas klubok találkozója
10 óra    Megnyitó - iskolások, helyi amatőr csoportok, nyugdíjasok műsora.
        Május 1. Kupa- kispályás labdarugó bajnokság.
11 óra    Karcagi Nagy Zoltán és Andi műsora
14 óra    népi és ügyességi játékok, pónilovaglás, kapura rugó verseny.

Május 2-4. Strand Szabadtéri Színpad, Ifjúsági Tábor
Motoros Találkozó
Programok:
Május 2 (péntek) este: Rood, Blues Campany, Fly-tox, Roncs Rt. koncert.
Május 3 (szombat): Iszapbirkózás, csirkefogó, blokkdobó, max, motor szépség, hangerő sörivó
verseny, street figther bemutató, motoros felvonulás.
Rendező: az Abádszalóki Motoros Egyesület
Információ: Barta István 20/419-9924, Kiszelák Gábor 30/286-0309

XVI. Rock Pódium, amatőr zenekarok országos tehetséggondozó versenye

Május 10. 10 óra, a Tisza-tó Strand előtti parkolóban
    IV. Pünkösdi királyválasztás,
    Megyei Kettes Fogathajtó Bajnokság
    Lovas népijáték, csikós vetélkedő, királyválasztás, fogathajtás, kézműves, népművészeti vásár, vendéglátás.

Május 11. 18 óra, Abádi Református Templom
Szabó Tamás református lelkész
pünkösdi orgonahangversenye

Május 23-25-ig - Általános Iskola tornaterme
    Erőemelő Verseny
    Szervező: Pusztataskonyi Szociális Otthon

Május 25. 14 óra Szabadtéri Színpad
Városi gyermeknap
Hagyományőrző népi játékok, tűzoltó, rendőr bemutató, vetélkedők.
Arcfestés, játszóház, pónilovaglás, sétakocsikázás, homokvárépítés,
Családi vetélkedő, szépségverseny
17 órakor a Berkenye együttes műsora

Június 1-től, esténként. Tisza-tó Strand, Szabadtéri Színpad
Labdarugó Európa Bajnokság eseményeinek
projektoros kivetítése 3x4m-es vászonra

Június 7. 10 óra, a Művelődési Ház előtti ligetben
    I. Abádszalóki Történelmi, Hagyományőrző Íjászverseny
    Rendező a Tűzmadár Íjász Egyesület.
Nevezhetnek mindazon íjászok, akik pusztai nomád íjjal, fa vesszőkkel rendelkeznek. Akiknek van történelmi viselete, örömmel vennénk, ha viselné!
Lesz íjászpárbaj, távlövészet, messze lövészet.
Nevezés 10 korcsoportban. 8-9. 30 óráig.
Előzetes nevezéseket május 30-ig várják.
Megnyitó: 9. 30-kor. Eredményhirdetés 17 órakor.
Díjazás: serleg, érem, oklevél, egyéb meglepetés.
Információ: www.tie.atw.hu, alkotohaz@freemail.hu
59/353 501, 30/315 3864 Horváth Tibor főíjász

Június 7. 9-18 óráig, Zrínyi út 3 sz.
    A Major Vendégház II. Kézműves és Hagyományőrző Fesztiválja,
Résztvevők: kézművesek, hagyományőrző együttesek, zenészek, énekesek.
Étel és borkóstolás.
Támogatók: Soproni Sör, FATOSZ
Információ: 20/427 8525, 70/558 8788,
wigwam-haz@freemail.hu, www.abadszalok.hu/majorhaz


június 13. 17 óra Iskolagaléria
    Művészeti Iskola kiállítása

Június 14.
Kerékpártúra: Kiskörei kiskör, Abádszalóki kör, tókörüli nagykör
Információ: Búzás Károly, 06/ 1260-9948, 70/ 558-8788 telefonszámokon
    Tiszavirág kerékpártúra, a Tisza-tó körül
    Egész napos családi túra a Művelődési Ház szervezésében. Nevezetes helyek megtekintése, fotózás.

Június 14.
    Szezonnyitó ünnepség, a Tisza-tó Strandon
    20 óra    Origó koncert, utcabál.    
    Sztárvendég: Groovehouse.
21,50. Az „Abádszalóki Nyár 2008” programsorozatot megnyitja Varga Mihály
országgyűlési képviselő és Bordás Imre polgármester
22 óra Tűzijáték a Tisza-tó fölött.
    A Szabadtéri Színpadon Hóvihar Parti.
Dj. Geri

Június 15. 10 óra, Tisza-tó Strand vízisípálya
Wake board Kábelpályás Magyar Kupasorozat első állomása

Június 20. 14 óra
Tamus István alkotótáborának, Művészeti Konferenciája


Június 20. 21 óra Szabadtéri Színpad
Retro Beach Party

Június 21. 10 óra Szabadtéri Színpad
Autós hi-fi és tuning show
Információ: Kiss Csaba 20/555 1186

Június 21. 20 óra a Művelődési Ház előtti réten
Tonuzoba emlékünnepség
a Hun Pogány Szövetség és a
Hun Fokos Szövetség szervezésében
(Pogány dalok, tűzíjászat, táltos szertűz)

Június 27. 17 óra Iskolagaléria
IX. Abádszalóki Nemzetközi Művésztelep kiállításának
megnyitója

Június 28. 10 órától, a város lakosságának közreműködésével
    II. Abádszalóki Kompír Fesztivál
    Információs pontokon átvett „útilapuval” a vendéglátók felkeresése. A Tisza-tó Strandon játszóház, folklór műsor
    18 órakor a Molnár Dixilend szabadtéri koncertje
    21 órakor a Szabadtéri Színpadon Fásy Mulató.

június 29. 10 óra, Tisza-tó Strand Vízisípálya
    Wake board Kábelpályás házi verseny

Június 29.
Országos kirakodó és állatvásár a vásártéren

Június 29. Szabadtéri Színpad
Labdarugó Európa Bajnokság döntőjének projektoros vetítése

Július 4. 17 óra, Iskolagaléria
Abádszalóki Pillanatok fotópályázat kiállítása

Július 4. 21. óra, Szabadtéri Színpad
Hooligans koncert

Július 5. 10 óra Szabadtéri Színpad
VIII. Tisza-tavi Utcai Kosárlabda Bajnokság
Korcsoportok: I.- 16 évig, II.- 16 év felett.
3+1 fős csapatok előzetes jelentkezését várjuk.
Rendezők: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szabadidősport Szövetség,
Tisza-tó Régió Ifjúságáért Egyesület, Művelődési Ház
Információ: Kiss András 06-20/436-7729

Július 5. 9 óra Tisza-tó Strand
    Tisza-tó Nevezéses Homokfoci Torna
    A Pepsi támogatásával
Nevezéssel kapcsolatos információ:
Kovrig Zoltán, telefon: 06-20/669 4466

Július 5. 14 óra Tisza-tó Strand
IV. Nagy Strandkönyvtár
az Ember Mária Könyvtár szervezésében.
Egész délután változatos program: vetélkedők, könyvárusítás,
Játszóház.

Július 5. 21 óra, a Szabadtéri Színpadon
    Apácák címmel musical vígjáték.
Tiszai Vándor 1 oldal, e-mailben küldi
Malom Fogadó 1, ????
Lila Akác 1  szöveg kiegészítése: üdülési csekket elfogadunk


Július 11. 17 óra, Iskolagaléria
Dr Tóth Csaba fotókiállítása

Július 12. Tisza-tó Strand
Siketek nemzetközi darts, strandröplabda, homokfoci bajnoksága

Július 12. 17 órától a Szabadtéri Színpadon.
    V. Tisza-tavi Ki Mit Tud,         
Nevezni a Művelődési Ház címén lehet, 14-éves kortól:
tánc, vers és próza, zene, és egyéb kategóriában.
    III. Tisza-tavi Hastáncfesztivál,    
Információ: Faatimah 06-20/937 2618,
e-mail: faatimah@chello.hu

Július 18. 17 óra, Iskolagaléria
Megyes László festőművész kiállítása


Július 18. 21 óra, Szabadtéri Színpad
    Peat Jr. Totál Dance Party
    Dj. Nagy Krisztián, Dj. Geri    

Július 18-20. Tisza-tó Strand
    Beach Soccer Bajnokság
(Országos Strandfoci Bajnokság)

Július 20. 10 óra, Tisza-tó Strand, Vízisipálya
Wake board Kábelpályás házi verseny


Július 25. 18 óra Szabadtéri Színpad
Fegyverneki folklór együttesek bemutatója
20 óra
Balázs Páli születésnapi koncertje


Július 26. Sportpálya
Tisza-tó Meghívásos Nagypályás Labdarugó Torna
Információ: Kovrig Zoltán Tel: 06-20/669 4466

Július 25-27. Tisza-tó Strand
Szépség hétvége az AVON-nal ua.


Július 26. 17 órakor a Szabadtéri Színpadon.
    XIX. Tisza-tó Szépe szépségkirálynő választás, a Tropicana támogatásával
Alsó korhatár 16 év. Nevezni a helyszínen lehet, a rendezvény napján 15 óráig. Nevezési díj 4000 Ft. A verseny menete: A bemutatkozás saját fürdőruhában, 20 fős csoportokban, egyéni riportok alapján történik. Műsorvezető: Csonka András színművész az RTL Klub sztárriportere. A díjazottak értékes ajándékokat kapnak. A királynő ötvösök által készített, egyedi ezüst - ékköves koronát vihet haza.
A műsorban fellép: Szekeres Adrienn, Arnóczky Noémi énekesnők, a 4 for dance -a Csillag Születik döntőse.
A szépségversenyt követően a Tisza-tó Strandon található Szabadtéri Színpadon Buli a vízparton - Csonka András műsora
A Szabadtéri Színpadon Hóparty,
Dj. Nagy Krisztián, Dj. Geri

Július 27. 18 óra Abádi Református Templom
Szabó Tamás református lelkész
orgonahangversenye

35. oldal

Augusztus 1. 17 óra, Iskolagaléria
    Dr  Molnár Gyula természet fotói


Augusztus 2. 21 órakor, a Szabadtéri Színpadon
    Edda koncert

36. oldal
Agusztus 2. Tisza-tó Strand
XXI. Tisza-tó Átúszó verseny
Átúszandó táv kb. 2 km.
Kategóriák: gyermek (6-10-ig és 10-14 éves korig), ifjúsági (18 évig), felnőtt (40 évig), senior 1. (40-50 évig), Szenior 2. (50-).
Nevezni a helyszínen lehet 8-9 óráig, saját kezűleg kitöltött, aláírt nevezési lapon. A kategóriába sorolással kapcsolatban később reklamációt nem fogadunk el! Nevezési díj 3000 Ft/fő. Iskolai csoportoknak (10 fő fölött, nevek feltüntetésével) 2000 Ft/fő. Családi kedvezmény (4 főtől) 2000 Ft/fő.
A verseny lebonyolítása:
9. 30 - 10-ig behajózás a szigetre.(Ásványvizet biztosítunk!)
10 óra rajt - minden kategória együtt!
A célba érkező versenyzők frissítőt, erre az alkalomra feliratozott pólót kapnak.
Minden induló idejét mérjük, regisztráljuk.
Eredményhirdetés várható ideje 13 óra.
A kategóriák első helyezettje kupát a 2. 3. helyezett érmeket kap.


Augusztus 3. Viking Marina kikötő
V. Tisza-tavi Tájékozódási Kenu Túra Verseny
Táv: 8 km. Feladat: térkép segítségével 8 tájékozódási pont megkeresése.
Nevezés a verseny napján 9 órától. 3 fős csapatok jelentkezését várjuk.
Nevezési díj: csapatonként 5000 Ft. A résztvevők erre az alkalomra feliratozott
pólót kapnak. Az első három helyezett kupát, érmeket kap.
Jelentkezési határidő: július 25.
Információ: Balogh Gyula, Tel: 06-30/353-5886

Augusztus 3. 18 óra Római Katolikus Templom
Steve Taylor Szabó pánsíp művész hangversenye

Augusztus 8. Szabadtéri Színpad
    Pekingi Olimpia megnyitójának projektoros kivetítése

Augusztus 8. 21 óra, Szabadtéri Színpad
Total Dance Party dj. Szatmári
Dj. Nagy Krisztián, Dj. Geri

Augusztus 9. Szabadtéri Színpad
Autós hi-fi és tuning találkozó

Augusztus 9. 21 órakor, a Szabadtéri Színpadon
    Republic koncert

Augusztus 10. 18 óra, Abádi Református Templom
Szabó Tamás orgonahangversenye

Augusztus 15. 21 órakor,
    Irígy Hónaljmirigy koncert,

Augusztus 16. 21 óra, Szabadtéri Színpad
Habparty
Dj. Nagy Krisztián, Dj. Geri

Augusztus 17. Tisza-tó Strand, Vízisipálya
Wake board Kábelpályás házi verseny

Augusztus 18. 20 óra, a Szabadtéri Színpadon
    Nemzetközi Blues Est
 Lengyel vendég zenekar, Takács Tamás Blues Zenekar, Papa Blues Band

Augusztus 19.
    „Ki a legény a gáton” Fesztivál, a Tisza-tó Strandon.
    A Tisza-tó régió településeinek kötélhúzó versenye


Augusztus 19. 21 óra, Szabadtéri Színpad
    Kárpátia koncert

Augusztus 20. a Tisza-tó Strandon található Szabadtéri Színpadon
    14 órakor    „Ki a legény a gáton” erős emberek pénzdíjas versenye
    20 órától    Cosombolis koncert, utcabál.
            Sztárvendég: Lola.
    22 órakor    Tűzijáték

Augusztus 23. 9 óra,  a Tisza-tó Strandon található Szabadtéri Színpadon.
    XII. Hagyományőrző Szabadtűzi Sütő-Főzőverseny és Szomolyai Borfesztivál,
Nevezni lehet: nyárson, parázson, agyagban, fóliában és bográcsban készült ételekkel.
A versenyzők biztosítják az elkészítéshez és a tálaláshoz szükséges eszközöket,
valamint az alapanyagot. Tüzelő, (faszén, fa) munkaasztal és folyóvíz mindenkinek rendelkezésre áll.
Nevezni a helyszínen lehet reggel 7-9 óráig.
Az érdeklődőknek kóstolási jegy megváltásával lehet gasztronómiai élményhez jutni.
Meghívásos térségi nyugdíjastalálkozó 10 órától a főzőversennyel azonos helyszínen.

Augusztus 23. 21. óra Szabadtéri Színpad
    Summer end party
Dj. Nagy Krisztián, Dj. Geri

Augusztus 24. 10 óra Tisza-tó Strandon található Szabadtéri Színpad
Rokkantak napja
Egész napos jótékonysági gála a Szabadtéri Színpadon
a Mozgáskorlátozottak Egyesületének szervezésében

Augusztus 24. Szabadtéri Színpad
Pekingi olimpia záróünnepsége projektoros kivetítéssel

Augusztus. 30. Vásártér
Országos kirakodó és állatvásár

Augusztus 30. Tiszató Strand, Vízisípálya
    Wake board Kábelpályás házi verseny

Augusztus 30. Szabadtéri Színpad
Nyárbúcsúztató buli a Black Birds Együttessel

Szeptember 27.
A Város Napja

Szeptember 27.
14 óra a város főbb útjai
Szüreti felvonulás
A lovas, fogatos felvonulás, néptáncosok, nótakörök fellépésével, kisbíró vezetésével
18 óra Művelődési Ház
Szüreti bál
Élőzene, asztalfoglalás - baráti társaságoknak kialakított asztalokkal.


Állandó programok:

Babamúzeum és faluház - István király út 41. Steigauf Józsefné 06-20/6694474. Nyitva tartás: hétfő szünnap, kedd-vasárnap: 09.00-12.00. Ettől eltérően előzetes időpont egyeztetés alapján. Belépődíj: Felnőtt: 250 HUF, Gyermek 10 éves korig: 150 HUF, Csoport, nyugdíjas: 200 HUF.

Melegített vizű strandfürdő - Strand út 2. 06-59/700-131, Nyitva tartás: május 1.- szeptember 30. Minden nap: 10.00-18.00. Belépődíj: Felnőtt napi: 1000 HUF, Gyermek napi: 500 HUF, Felnőtt félnapi /15 óra után/: 500 HUF, Gyermek félnapi /15 óra után/: 300 HUF, Felnőtt heti bérlet: 4000 HUF, Gyermek heti bérlet: 2000 HUF, Havi bérlet abádszalóki lakosok* részére: 2000 HUF  
* Állandó helyi lakásbejelentővel rendelkezők.

Kiállítás a Kovács Mihály Általános és Művészeti Iskolában - István király út 1. Nyitva tartás: hétfő szünnap, kedd-vasárnap: 13.00-18.00. A kiállításra a belépés díjtalan.

Kenu és motoros csónaktúrák szervezése a Tisza-tó abádszalóki medencéjében és környékén. A kenutúrák minimum három, a motoros csónaktúrák minimum két órásak. A túrák előzetes időpont egyeztetéssel indulnak. - Balogh Gyula Tel: 06-30/353-5886

A kiskörei vízlépcső, duzzasztómű, hajózsilip megtekintése minden szerdán 10 órától szervezet formában lehetséges. A programba csak 10 órakor van bekapcsolódási lehetőség. A kellemetlenségek elkerülése érdekében előtte kedden, vagy szerdán egyeztetés szükséges a 36/558 310, ill. 36/558 311 telefonon.

A kiskörei vízierőmű látogatására, ahol az áramtermelés folyik, ugyancsak szerdai napokon, de 11 órától van lehetőség. Aki ebben az időpontban a „Tisza-víz vízierőmű” portáján jelentkezik, az előzetes egyeztetés nélkül az erőmű által biztosított vezető felügyeletével tekintheti meg a létesítményt. Más időpontban, és csoportoknak előzetes egyeztetés szükséges.

Lovagoltatás, sétakocsikázás, lovas és talpas íjászat, csikósbemutató a szalóki réti lovardában. Információ: Tisza-tó Ifjúságáért Egyesület, Ratkai István 06-30/3595 532

Vert csipke készítésének bemutatása, igény szerint tanítása. Nyitva tartás: szerdai napokon 10.00-12.00. Ettől eltérően előzetes időpont egyeztetés alapján. - Simon Istvánné, Kossuth út 2. Tel: 06-59/355-481

Diana Vadászkorong Lőtér, Abádszalók hrsz.: 0194/4 - a kunhegyesi út mellett.
Programok - nevezéses egyéni és csapatversenyek: április 12. Szabó Ferenc Emlékverseny, augusztus 30. Diana Kupa, Szeptember 20. Abád Kupa.
Az ezen túli nyitva tartás: szerdán és szombaton 16 - 20-ig.
Egyedi bejelentkezés: 06-20/927 5051

Ökotúrák a természetvédelmi területre motoros csónakkal, fotózás a madárrezervátumban. Rablóhalas horgásztúrák szervezése. Előzetes időpont egyeztetés alapján - Kasza Sándor, Tel: 06-30/910-7013

Kerékpárkölcsönzés (a Gyermekorvosi Rendelő mellett) - Kossuth út 2/1. Tel: 06-30/482-1811, Nyitva tartás: főszezonban 09.00-19.00, ettől eltérő időpontban a megadott telefonszámon bármikor kölcsönözhető. 28 db (férfi, női, gyermek) kerékpár, gyermekülés, kerékpársisak bérelhető. Ár: 200 HUF/óra

Ember Mária Könyvtár - István király út 13/1. Tel.: 06-59/357-486, Nyitva tartás: hétfő-péntek: 08.00-12.00 és 14.00-17.00, kedd szünnap. Internet használati lehetőség: 125 HUF/óra

Horgásztatás Szendrei Sándorral, akit a Sporthorgász 1977-ben „az év legjobb halfogójának” választott. Tel: 06-30/240 73 90 és 70/594 83 42. További információ: www.szalok.hu/szendrei .

Lovagoltatás, sétakocsikázás, lovas és talpas íjászat, csikósbemutató a szalóki réti lovardában igény esetén.
Információ: Tisza-tó Régió Ifjúságáért Egyesület, Kiss András
Tel: 06-20/436-7729

Kézműves foglalkozások a Tisza-tó strandon felállított Szabadtéri Színpad mellett, illetve rossz idő esetén a Művelődési Házban: szerda, csütörtök, péntek: 16,00-18,00 óráig.
Információ: Művelődési Ház, Tel: 06-59/535-363

Ismerje meg a Tisza-tavat és környékét elektromos kerékpárral!
E-BRINGA CENTRUM Kft.
5241 Abádszalók, Deák Ferenc u. 1. Üzletsor
T/F: 06-59-355-548    info: Kovács Lajos 06-30-94-46-196
e-mail cím: kovacslajos@e-bringa.hu
www.e-bringa.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

bästa manuella bröstpumpen

(bästa manuella bröstpumpen, 2021.01.04 00:57)


Hi there, everything is going nicely here and ofcourse every one is sharing data, that's genuinely good, keep up writing. <a href="http://vesmo.unwech.se/for-women/baesta-manuella-broestpumpen.php">bästa manuella bröstpumpen</a>

грузоперевозки томск газель цена с грузчиками

(CharlesKam, 2021.01.03 22:51)

Тарифы (затраты) транспортировки "через двери накануне двери" 2
Страховщик учитывает безвыездно возможные риски, которым ноша подвергается в пути.
Основной автопарк транспортных компаний составляют такие грузовые автомобили, как: Газель, ГАЗ, ЗИЛ.
Некоторые зарубежные страны требуют документы санитарных органов о биологической безопасности пиломатериалов.
Заказчики должны водиться уверенными, что их бремя доставят в часть назначения кстати и в полной сохранности.

<a href=https://tk-absolut.su/calculator/>грузотакси в томске цены и номера телефонов</a>
<a href=https://tk-absolut.su/contacts/>грузчики в томске заказать</a>
https://tk-absolut.su/price/ - стоимость км при грузоперевозках

Во эпоха стоянки автомобиль с грузом был похищен, который подтверждается справкой РОВД, и страхователь обратился ради возмещением убытка.грузоперевозчик имеет привилегия отказаться через приема груза к перевозке, коль:Для снижения размера страховой премии возможно также страхование на сумму меньше реальной стоимости страхуемого груза.В подобных случаях дозволительно застраховать багаж на сумму выше указанной в сопроводительных документах (то трескать на его реальную достоинство), добавив к страховой сумме затраты, которые увеличивают достоинство груза, скажем расходы для поставку груза, наем экспедиторской фирмы и растаможивание.Главный автопарк транспортных компаний составляют такие грузовые автомобили, точно: Газель, ГАЗ, ЗИЛ.

Get More Information

(CATivof, 2021.01.03 22:44)

see it here <a href="http://medsaitsib.ru/">consultant</a> go to the website http://avtonlib.ru/

настройка таргетированной рекламы

(SmmcheOrids, 2021.01.03 18:53)

Есть способы, чтобы получить пользователей почти задаром, но это действительно бесплатно, если вы действуете сами и вам очень везет, в остальном — придется платить за услуги специалиста.Планируете делегировать работу по продвижению страницы в социальной сети? Предлагаем условия, которые будет максимально выгодным для вас. В работе над проектом проводится анализ деятельности, разрабатывается индивидуальный план, собираются промежуточные результаты. Раскрутка бизнеса или блога под ключ – возможность за короткое время привлечь аудиторию, покупателей, слушателей, активных подписчиков.Создание содержимого ресурса. Наполнением контента должен заниматься специалист. Причем строго по технической документации. Это значит, что лучшего всего для описания понятным для людей языком, нанять копирайтера,Нет универсального рецепта “когда-куда-сколько-что”, все зависит от сферы бизнеса и целевой аудитории.Комплексное SMM продвижение – это эффективный инструмент в борьбе с конкурентами, но для того чтобы реклама была эффективной, она должна привлекать внимание. Мы занимаемся генерацией креативных идей продвижения бренда в соцмедиа и подбираем способы доставки этого контента до целевой аудитории.
<a href=https://chelyabinsk.skgroups.ru/smm.html>smm</a>
<a href=https://chelyabinsk.skgroups.ru/vk.html>продвижение вконтакте</a>
https://chelyabinsk.skgroups.ru/vk.html - реклама в вк

А/Б тестирование рекламных объявлений для определения минимальной цены клика, что сразу снижает рекламные расходы до 25%*.Аудитория социальных медиа растёт в геометрической прогрессии, ими активно пользуются разные по возрасту, полу, статусу и материальному положению слои населения. Другими словами — это огромное поле для поиска и привлечения клиентов, для анонса услуг и распространения информационных продуктов.Практическое занятие по таргету На занятии будет только практика: разберем ваши рекламные кампании, сделаем разбор домашних заданий, проверим текущие настройки, тексты, баннеры, поможем создать рекламные кампании в Фейсбук.SMM-продвижение — это развитие продаж товара или услуги в соцсетях. При продвижении сайта игнорировать такой рекламный инструмент, как социальные сети нельзя, потому что это огромная площадка ЦА.По статистике за 2016 год около 30% населения земли, а это 2,172 миллиарда человек, имеют странички в социальных сетях. И не одну. На них в среднем пользователь проводит от 1,5 часа до 2,5 в день.

her latest blog

(PharmacyTivof, 2021.01.03 18:28)

useful source <a href="http://samasvoboda.ru/">click for source</a> here are the findings http://manimarket.ru/ <a href="http://licey143-omsk.ru/">This Site</a>

First Lap Drama Inside Jenson Team Rocket RJN's Rollercoaster Race weekend at Donington

(Eileenamalk, 2021.01.03 16:21)

<a href=https://nismotv2013.seslow.info/q3yD0pXYlZebgMk/first-lap-drama-inside-jenson-team-rocket-rjn-s-rollercoaster-race-weekend-at-donington><img src="https://i.ytimg.com/vi/yHRm1t_dbLg/hqdefault.jpg"></a>

First Lap Drama Inside Jenson Team <a href=https://nismotv2013.seslow.info/q3yD0pXYlZebgMk/first-lap-drama-inside-jenson-team-rocket-rjn-s-rollercoaster-race-weekend-at-donington>Rocket</a> RJN's Rollercoaster Race weekend at Donington

подвесной потолок грильято купить

(Darrinspida, 2021.01.03 14:54)

Следовательно, главные риски, возникающие около самостоятельном монтаже подвесного потолка:Сатиновые потолки подойдут для любого помещения в квартире. Чистка натяжного потолка 150 рублей за кв.м. Уходят в прошлое традиционные способы отделки потолков, для смену которым приходят новые современные технологии, позволяющие создать всесторонне ровную вид и необычную многоярусную систему освещения. Всем известно, что в квартире сиречь частном доме главной комнатой считается зал. Установка натяжного потолка занимает всего порядочно часов и впоследствии проведения работ склад не требует генеральной уборки. Глянцевый натяжной потолок в квартиреГлянцевый натяжной потолок
<a href=https://axiomg.ru/catalog/podvesnye-sistemy/>система подвесного потолка</a>
<a href=https://axiomg.ru/catalog/dizaynerskie/>дизайнерские потолки</a>
https://axiomg.ru/catalog/ - каталог подвесных потолков

применяйте чтобы мытья мягкие фланелевые тряпки, губки. Безопасность. глянцевые сиречь зеркальные потолки рекомендуется полоскать с через средств ради мытья зеркал и стекол. Непосредственно же монтаж настолько прост, что не требует подготовительных работ основного потолка. Картина легко ушибать острым предметом, следовательно следует обретаться аккуратным в процессе эксплуатации. В жилых помещениях светодиоды используются нечасто, зато невыносимо распространены в разного рода публичных заведениях: кафе, ресторанах, ночных клубах. Присутствие этом, примем, содержание кадмия в полотне сопоставимо с его процентной долей в обыкновенном атмосферном воздухе, которым мы дышим отдельный день, а для выделения фенола плёнке должен вступить в реакцию с окружающей средой. В противоположных углах потолка прикрепляются рамки решеток, затем чего вырезаются отверстия внутри. Натяжные потолки также применяются в других различных зданиях: в бассейне, в офисе, ресторане, и даже больнице. Размеры криволинейных участков потолка (крепления потолка к стене). Коли залили соседи сверху, надо перекрыть вентили. Задача решается дополнительным укреплением стен. Требуется принудительное воздействие. Также существуют различия сообразно ширине полотна. Кроме этого дышащие натяжные потолки прекрасно способствуют созданию благоприятного микроклимата в офисных и жилых помещениях, а также повышают износостойкость и живучесть потолка. 4. И, несмотря для множество достоинств, недостатки у натяжных потолков также имеются. Компания «Частный Уют» установит вам натяжной потолок всякий сложности: комбинированного варианта, многоуровневого, прямолинейного и криволинейного. В сети интернет довольно ворох сайтов, на которых дозволительно узнавать с видами, материалами, дизайном, стоимостью. Помимо того, что они позволяют успевать нужного эффекта, они паки обладают отличными эксплуатационными свойствами. Монтажные работы сообразно обоим этим способам стоят дешевле, однако они являются менее долговечными. Быть разговоре с замерщиком должен обратить уважение для следующее:Теперь натяжные потолки являются зело популярными. Выбор фактуры потолка. Недорогие матовые натяжные потолки в квартире выглядят естественно и не отвлекают для себя почтение, поскольку не отражают свет и не бликуют. Благодаря своим свойствам потолок может быть окрашен по желанию клиента, на него может составлять нанесена фотопечать или нарисованы практически любые изображения и картины. Но импортный товар и от более мелких компаний в любом случае стоит дороже отечественных аналогов. Схожий отделочный материал отличный подходит чтобы создания потолков в жилых и офисных помещениях, выполненных в дизайнерском стиле модерн. Около спешке сиречь неосторожном движении дорога довольно безнадежно испорчено. Оно может скрываться шовным и бесшовным. Который потолок лучше, который потолок выбрать Реечные потолки

уничтожение клопов недорого в ростове

(Charlesbinna, 2021.01.03 10:37)

средство с поверхностей запрещается смывать в течение 2 недель.Являются вторично одним из наиболее распространенных способов уничтожения тараканов благодаря простоте использования и доступности. Отравляющее материя вдыхается тараканами и вызывает дальнейшую мгновенную гибель. С ними следует таиться особенно осторожными, не распылять без респиратора и резиновых перчаток.Возможно, вам этот манера может показаться дорогим, но на самом деле достоинство не зависит от степени заселенности квартиры тараканами, один через площади помещения. Этот путь решения проблемы также предполагает, что вам придется определенным образом подготовить квартиру к приходу мастера.
<a href=https://dezinstar.ru/skolko-stoit-dezinfekciya-ot-nasekomyh.html>дезинфекция от насекомых</a>
<a href=https://dezinstar.ru/unichtozhenie-gryzunov-v-kvartire.html>уничтожение грызунов</a>
https://dezinstar.ru/unichtozhenie-nasekomyh-rostov-na-donu.html - уничтожение насекомых ростов на дону

гель от таракановВдобавок одинокий современный инсектицид – Регент через тараканов, предназначен ради уничтожения садовых и огородных вредителей, только, словно показала практика, эффективно уничтожает тараканов. Тараканы мгновенно приспосабливаются к ядам. После какое-то время проверенные средства на них уже не действуют. Механизм действия препарата Регента отличается от действия привычных инсектицидов. Отделка средством Регент приносит обворожительный результат.Буде придерживаться всех вышеуказанных правил, то дозволено надевать уверенными в книга, который описанный инсектицидный гель не нанесет вред обитателям жилища. Под ударом окажется только популяция усатых вредителей. Других мер безопасности не существует. Ради осуществления полноценной обработки собственного дома alias городской квартиры не непременно даже пока выводить животных. Самое главное, воеже они не имели доступа к активному средству. Довольно быстро позволительно понимать положительный результат. Беда вредителей часто наступает в сутки обработки.

уничтожение плесени

поисковое продвижение сайта

(Robertdek, 2021.01.03 06:34)

Преимущества и большие возможности ресурсов, спроектированных по принципу адаптивного дизайна, весь могут позволить им выступить заменой мобильных версий web-сайтов. Такой подход сэкономит для разработке, повысит довольство и комфортность просмотра web-сайта на всех устройствах, улучшит позиции в результатах выдачи поисковых систем (т.е. увеличит посещаемость и репутация сайта) и облегчит администрирование и поддержку web-сайта.Сколько добавляем в сторис:Хотите испытывать ответ? Записывайтесь на наш онлайн-курс «Инстаграм PRO-КАЧ». Только два дня занятий, и вы станете гуру Инстаграма, начинать или хотя желание узнаете, будто прокачать частный профиль, научиться создавать качественный контент, настроить таргетированную рекламу и начать сбывать посредством модную соцсеть. Читать программу и записаться на курс вы можете для этой странице.
<a href=https://chelyabinsk.leap-lead.ru/sayt-vizitka-pod-klyuch.php>создание сайта визитки цена</a>
<a href=https://chelyabinsk.leap-lead.ru/seo-prodvizheniye-saytov.php>seo продвижение сайта заказать</a>
https://chelyabinsk.leap-lead.ru/kontekstnaya-reklama.php - ведение контекстной рекламы

Также дозволительно раскрутить сайт уделив забота каждому своему посетителю. Ведь некоторый один единовременно взглянут для ваш сайт и больше не вернутся. Мотив вовсе не в том, что у вашего сайта дешевый дизайн или плохое фабула, причин может много. Скажем, сайт с такой же тематикой ровно ваш, только для тот индивидуальность уже пропасть лет заходит. Так вот, я предлагаю вам организовать что-нибудь такое, для посетитель не уходил через вас. Для это уже пусть в движение соглашаться ваша воображение, я не буду вам двигать…Бонус (60%)Таблицу стилей надо написать только нераздельно раз быть создании сайта чтобы каждого из устройств, на котором планируется мораль информации. К тому же таблица стилей может водиться единой ради целого сайта. И, выходит, не нужно будет подражать одни и те же описания стилей на каждой из страниц.

создание и разработка сайта

(Goshaufawar, 2021.01.02 22:21)

метафора кейса в “Актуальном”Нужны ли сторис бизнес-аккаунту, и сколько в них прибавлятьПолулегальные методы раскруткиЧистый выглядит реклама в ФБ?«Родила царевна в ночь, не то сына, не то дочь» – думала я. Потому который сложно вот беспричинно церемония определить – отнести это добавление к обработке фото сиречь видео? =). Работа в часть, который оно позволяет делать анимированные фото. Вроде картинка статична, а вроде и нет... Летающие одуванчики, падающие листья, наложение изображений сообразно типу гифок, которые трескать в функционале создания сторис. И круг частичный виртуальный эффект – следовать реальные деньги. Для предметной съемки не отдельно годится, однако ежели не жалко денег, можете потестировать.
<a href=https://ufa.skgroups.ru/>разработка и продвижение сайтов</a>
<a href=https://ufa.skgroups.ru/resheniay.html>купить готовый сайт</a>
https://ufa.skgroups.ru/landing.html - заказать лендинг пейдж

Приложения и сайты.Коль вы однако же сделали гибрид резинового и фиксированного макета (наравне, положим, изображено в моем CSS руководстве, убедитесь, который он нормально смотрится на разрешении 800?600.SEOKlub Продвижение сайтовКапелька сложнее восстанавливать базы данных. Они также копируются в виде файла бэкапа. И чтобы восстановления вам придется зайти в панель MYSQL на вашем хостинге, нажать на кнопку «Импорт» и загрузить файл. Иногда потом этого сайт все равно не видит базу данных. Это может произойти из-за какого-то сбоя при импорте/экспорте тож сообразно причине того, сколько сайт восстанавливается для другой домен. Адски важно проверить имя базы данных, оно должен лежать точно таким, точно и в первоначальной версии сайта. А потом нужно зайти в файл конфигурации сайта (обычно он называется configuration.php иначе confign.php), и там внести некоторые изменения.Проработаны ли индикаторы KPI?

грузотакси в томске цены и номера телефонов

(gruztskOrids, 2021.01.02 18:23)

Техническому состоянию транспортных средств. В наличии всегда имеются фуры, прицепы и платформы, которые недавно прошли технический осмотр и профилактический или капитальный ремонт. Для заказчика это значит, что его грузоперевозки Россиа не будут сорваны, а товар доставят в целости и в оговоренные сроки.Особенности транспортировки по территории нашей страны. Наша компания предоставляет свои услуги не только на отечественном рынке. Мы доставляем любые виды вещей или товаров на территорию стран Европы и Азии. Многие считают, что перевозки по Россие организовать намного проще, но это не так. Единственным преимуществом можно считать более короткие расстояния и отсутствие таможенной проверки. В остальном любая транспортная компания сталкивается с:Логистическая компания «Грузоперевозки В Томске» — доставка грузов по Россие, цена которой вас приятно удивит. Мы предлагаем клиентам следующие преимущества совместного сотрудничества:В своем классе этот автомобиль является самым большим, а следовательно, самым выгодным вариантом для перевозки какого-либо груза. Машина подойдет тем, кому нужно перевезти очень большой груз, например какие-либо продовольственные товары или стройматериалы на дальние расстояния.мы доставляем товары как непосредственно от поставщика к заказчику, так и через центральный склад компании «Грузоперевозки В Томске», что позволяет снижать расходы заказчика на доставку грузов благодаря оптимизации логистики нашей компании;
<a href=https://gruzoperevozki-vtomske.ru>газель томск</a>
<a href=https://gruzoperevozki-vtomske.ru>грузоперевозки авито</a>
https://gruzoperevozki-vtomske.ru/kontakty.php/ - грузотакси в томске цены и номера телефонов

Большой проблемой могут также оказаться грузоперевозки Киев в труднодоступные районы. К ним относятся не только удаленные села, но и старые кварталы многих городов. Узкие улочки не дадут проехать крупному автомобилю. Это лишь основные трудности. Существует еще множество других нюансов, которые стоит учитывать.Вероятность того, что новичку-дальнобойщику сразу удастся устроиться на работу с максимальной зарплатой, близка к нулю. Но во многих компаниях предусматривается оплачиваемый период обучения.Не могу сказать, что переезд был моей сверхцелью. Мне нравилось то, чем я занимался в Ижевске, и я видел потенциал. В Россия привлекал, думаю, в первую очередь бытовой комфорт, то, с чем сталкиваешься каждый день: климат, хорошие дороги, благоустроенность в целом, сервис, медицина.Применение тралов и лафетов вместо кузова. Это существенно расширяет возможности наших транспортных средств. Такие платформы позволяют экономить время на погрузке тяжелого промышленного оборудования, строительной или сельхозтехники. Грузоперевозки Одесса становятся более эффективными и выгодными.Для чего нужен этот проект? "Мы делаем интернет платформу, которая обеспечит связь напрямую между перевозчиками грузов и компаниями, которым нужно перевезти что-то. Главное, что это будет осуществляться без многоуровневой системы посредников, из-за которой повышается цена для конечного потребителя", — рассказывает Шако Джалабадзе.

Взять займ по паспорту online займ

(ZMYkar, 2021.01.02 18:16)

займы онлайн
<a href=http://xenolith.srochnozajm.xyz/open/Vzjat-kredit-nalichnymi-v-sovkombank-banke-onlajn-zajavka.html>Взять кредит наличными в совкомбанк банке онлайн заявка</a>
<a href=http://mistigri.nalichkazajm.xyz/giftcard/Dengi-na-kartu-bez-otkazov-s-18.html>Деньги на карту без отказов с 18</a>
<a href=http://voken.creditsbystro.xyz/number/Kredit-nalichnymi-za-2-chasa-v-moskve.html>Кредит наличными за 2 часа в москве</a>
<a href=http://entry.creditssrochno.xyz/open/Bank-houm-kredit-v-atyrau-onlajn-zajavka.html>Банк хоум кредит в атырау онлайн заявка</a>
<a href=http://genotype.vipcredits.xyz/contact/Kredit-na-jandeks-karte.html>Кредит на яндекс карте</a>

займы онлайн zaim online zaim
займы онлайн на карту

ypvkkjnejife

(hceuvwwb, 2021.01.02 18:07)

buy viagra now https://viagarae.com/# - viagra pills
viagra pills for sale
viagra coupon <a href=https://viagarae.com/>viagra without doctor prescription</a> generic viagra overnight delivery usa

Brawl Stars: Pre-Register Now

(LindseyMaigo, 2021.01.02 14:20)

<a href=https://brawlstars.bgworld.info/brawl-stars/1teVmaxlf3x6pGI><img src="https://i.ytimg.com/vi/ss48H4HFDB0/hqdefault.jpg"></a>

<a href=https://brawlstars.bgworld.info/brawl-stars/1teVmaxlf3x6pGI>Brawl Stars: Pre-Register Now</a>

постельное для гостиниц

(JosephVem, 2021.01.02 14:08)

Для каждой гостиницы существует особенный личный стандарт комплектации номера гостиничными принадлежностями. Второе приглашение — ее смягчающие свойства, предположим, мыло не должно сушить руки, а шампунь — звать зуд и сухость кожи головы. Синтетические. Козни отелей Respite Inn придерживается четких внутренних стандартов навсегда и везде, и ванная конура – не исключение. 2.jpgгипоаллергенность
<a href=http://saspack.ru/branding>нанесение логотипа на ткань</a>
<a href=http://saspack.ru/store/tekstil_i_mahrovye_izdeliya>постельное для гостиниц оптом</a>
https://saspack.ru/store/mojushchie_sredstva - жидкое мыло в 5 литровых канистрах

В мире порядка 80% является продукцией беспричинно alias иначе логотипированной, персонализированной перед отели – вроде сетевые, беспричинно и независимые. Запас данной продукции очень широк. В дополнение к перечисленным средствам в гостиницах нередко прилагается фланелевая рукавичка чтобы протирки и полировки обуви (Cotton Shocmitt). 20 мл достаточно для одного принятия глава, 30 мл – более содержательный величина, который позволяет воспользоваться этим флаконом дважды. Продукция индивидуального пользования в гостиницахОтельеры сообразно всему мира единогласно заявляют, который ложе должна фигурировать белоснежно-белой! Во-первых, белоснежный колорит

she said

(CATivof, 2021.01.02 13:29)

their website <a href="http://cinematograf24.ru/">index</a> hop over to this site http://fallout3-marauder.ru/

восстановление геометрии кузова

(Arronplold, 2021.01.02 10:02)

359 просмотров. Уникальные посетители страницы.Затем окраски возбраняется в ход трех дней мыть автомобиль с использованием активной химии и перекрашивать отремонтированное занятие, если, примем, разнотон слишком заметен. Чтобы сольвенты (растворители), содержащиеся в грунте, краске и лаке, испарились, нужно время. Если в трехдневный срок решать сверху новые слои, растворители, которым некуда пропадать, «взорвут» лакокрасочное покрытие — для границах окрашенной зоны появятся неровности. Активная химия для мойке в сей период разъедает разряд лака, что кроме не полностью полимеризовался, — в итоге он может помутнеть, побелеть, покрыться коркой alias съежиться.Пред креплением заплатки обрабатываются края отверстия. Сама заплатка должна держать диаметр, превышающий размеры повреждения (приваривается внахлест). Для ее изготовления используется нежный металл. Ради крепления используется сплошной шов. Рекомендуется применять сварочные аппараты полуавтоматического типа.Одно из распространенных повреждений кузовных панелей — вмятина. В зависимости через ее характера мастера-локальщики предлагают два варианта безболезненного выпрямления: без окраски детали либо с окраской.Приваривается крыша ,правильнее приварить стойки крыши в разлёт сварочных швов,так и торопить удобней и механизм прочнее,однако искусный решил сообразно другому.(может, потому, что чтобы себя).
<a href=https://skrgroup72.ru/кузовной-ремонт/>кузовной ремонт в рассрочку в тюмени</a>
<a href=https://skrgroup72.ru/кузовной-ремонт/>кузовной ремонт</a>
https://skrgroup72.ru/кузовной-ремонт/ - кузовной ремонт в рассрочку в тюмени

безусловный — применяется быть устранении ущерба большого размера. Чаще только его используют около восстановлении легкового автомобиля затем аварии;Покраска.Второе ограничение: металл в области вмятины не принужден таиться растянут. Ведь быть этом его толщина уменьшается, а место сообразно увеличивается — и эти излишки уже запрещается убрать. Следовательно, каким бы искусным ни был виртуоз, бесконечно точный осмотр выявит для месте убранной вмятины «плавно-горбатую» поверхность. Дабы следовательно деталь в ноль, нужна локальная окраска. Опять-таки дозволено не тратиться для нее, если неидеальная вид устраивает.Читайте также: Пошаговая инструкция сообразно замене порогов на ВАЗ 2110С использованием вакуума. Основным специальным инструментом выступает вакуумная присоска. Она крепится к поверхности вмятины, создавая вакуум. Впоследствии этого вмятину дозволено вытянуть без риска нанести повреждения поверхности покрытия. Использование вакуумных присосок — беспокрасочный метода устранения вмятин.

fermenterbara kolhydrater livsmedel

(fermenterbara kolhydrater livsmedel, 2021.01.02 06:26)


magnificent issues altogether, you just received a logo new reader. What may you recommend about your submit that you just made a few days in the past? Any positive? <a href="http://crout.unwech.se/sport/fermenterbara-kolhydrater-livsmedel.php">fermenterbara kolhydrater livsmedel</a>

тепличная пленка в ростове купить

(KevinPlels, 2021.01.02 06:06)

Коли бы определенный вещество не пропускал воду, это была желание предпосылка ради создания супердиффузионной мембраны полной гидрофобности, с небывалым удержанием уровня водяного столба, а этого достичь непомерно сложно.
Материалы, изготовленные по технологии спанбонд, обладают массой ценных физико-механических свойств:
Подготовка почвы.
Коли побеги на клубнях уже появились, самые длинные дозволено выломать.

<a href=https://agrohoztorg.ru/product-category/moskitnaya-setka/>маскировочная сетка купить</a>
<a href=https://agrohoztorg.ru/product-category/kassety-dlya-rassady/>купить кассеты для рассады в ростовском область</a>
https://agrohoztorg.ru/product-category/kapelnaya-lenta/ - капельное орошение

Его многократно используют для притенения стенок теплиц иначе наподобие защитный экран для грядках и клумбах.
Горчица и редька прорастают уже быть температуре 3С.
Влага и атмосфера легко проникает чрез полотно.
Технология производства и основные свойства агроволокна

his comment is here

(CATivof, 2021.01.02 02:41)

navigate to this web-site <a href="http://serdcatreh.ru/">Recommended Reading</a> navigate to this web-site http://myidol.ru/


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99

Következő »